Kérd az ingyenes tanácsadást

Álomházasság! De mi köze ennek a házipatikához?

Szent meggyőződésem, hogy az életszemlélet, amit az évek során a YLnek köszönhetően is elsajátítottunk, gazdagítja és hozzájárul ahhoz, hogy 10 év után elmondhassuk: NEKÜNK A LEGJOBB. Mi egymás bástyái vagyunk! Tisztelettel és elfogadó szeretettel fordulunk egymáshoz!

ÁLOMHÁZASSÁG!

Anno már 20 évesen szerettem volna gyereket, hogy olyan fiatal anya legyek, mint az enyém (16 évesen szült).

Azért jó, hogy ez is így alakult, és nem úgy 😊. 14 éves koromtól 27 éves koromig két komoly kapcsolatom volt, majd szingli lettem. Beköltöztem egy saját lakásba Budapesten és élveztem minden pillanatát Rulett kutyámmal. Imádtam tényleg! Soha nem éreztem magam magányosnak, de már azért erősödött a „családalapítási” kényszer. Még is csak 30-hoz közeledtem…. Viszont olyan elkeserítő volt a lehetőség erre, hogy már azt is mondogattam, elég nekem a gyerek, majd egyedül én felnevelem. Nem nagy dolog. Könnyű ilyet mondani valamiről, bármiről, amit még nem tapasztaltunk meg, ugye? 2 év álompár keresés után új munkahelyre kerültem. Hamarosan Zoli is ide került és elkezdtünk együtt dolgozni.

Nagyon szeretem a megismerkedésünk történetét, majd lehet egyszer erről is írok 😊. Hátha másnak is tetszeni fog.

Sok időt töltöttünk együtt a munkahelyi elfoglaltságokból kifolyólag, de engem nem mozgatott meg, mert csendesnek tűnt. Visszahúzódónak. Túl szerénynek. Én meg elég tűzről pattant voltam – kicsit uncsinak éreztem :D. Aztán egyik kollégánk mondta, hogy szerinte érdemes lenne „ránéznem”, mert nagyon jólelkű és figyelmes. Hát! Így is lett! Ránéztem! Bár neki is mondtam, hogy nekem elég a gyerek…Azt nem tudom, hogy mit gondolt pontosan erről, de azóta néha felemlegeti, mikor kiborulok, hogy na? Ugye milyen jó, hogy osztozunk a hisztiken pld!

Egy szónak is száz a vége: az addig leélt életünk minden hozadékával összekötöttük az életünket és ezt megerősítettük PONT MA 10 ÉVE a házassággal. HÁLA olaja az, amit elő is vettem ma és használatam, mert hálás vagyok, hogy így összerendeződtek a sors részletei. És köszönöm férjemnek, hogy olyan életet élhetünk, amiben a mi kapcsolatunk és a családi harmónia az elsődleges minden körülménytől függetlenül. Remélem nem bántom meg egyik családtagunkat sem, de azt hiszem, hogy generációs mintákat törtünk meg.

(Azért esküvőnk is megér egy misét… Röviden csak annyit, hogy az esküvőnkön a házasságunk sikerült egyedül. Amit ott el lehetett rontani, azt ott bizony félre is ment és még jó, hogy anyám és Dani öcsém is legalább annyira tűzről pattant, mint én, így megmentették, amit tudtak).

Talán a RELEASE olajkeverékünk kapcsán írok majd róla, amit számtalan olyan múltbéli esemény miatt használtam, ahol elengedésre volt szükség.

Ahogy írtam, minden múltbéli hozadékot is összeraktunk azzal, hogy összekötöttük az életünket. Beleértve az anyagiakat is.

Hivatásos katona fizetés, nekem CHF lakáshitel alkalmazotti fizu, nulla tartalék, tervek és kb. azt is láttuk, hogy mennyi esélyünk van abból a nyomasztó, kilátástalan pénztelenségből kikecmeregni. DE!

Én hiszem, hogy anyu elég jó alapokat adott a pozitív, optimista és törekvő hozzáálláshoz, aminek köszönhetően soha nem csüggedtem és mindig voltak előttem megoldások, célok, vágyak, miértek. Amiért hajlandó voltam tenni valamit, valami mást, többet, hogy jobb legyen. Hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek és az életben minden akkor és úgy és azért történik, hogy az jó legyen. Ezt egyébként gyakorolni is lehet. Ebben a „kilátástalan” helyzetben, már Liza megszületése után anyu talált rá a YL illóolajokra és mutatta meg nekem. Ha jól emlékszem, akkor (2016-ban) 160 EUR volt a Premium Starter Kit. (Most, 2021. június 30-ig 177 EUR-ért akciósan megveheted).

Nekem ennyi pénzem sem volt! Örültem, hogy havonta azt kifizetjük, amit kell. Ráadásul az akkori egészségboltunkba toltunk bele mindent – árukészlet, fizetés, kifizetendők stb. Viszont annyira azt éreztem, hogy ez most változást hozhatna az életünkbe, mert jól éreztem magam, mikor egy – egy olajat megszagoltam. Könnyedséget. Nem nagy szavakat akarok használni, hanem valami kézzelfogható magyarázatot adni, hogy miért vettem meg végül „titokban” a készletet 11 (most már 12) illóolajjal és a Dewdrop diffúzorral.

Ennél jobb viszont nem jutott eszembe: természetes növényi kivonatok (épp a gyógynövényekről tanultunk a fősulin), egészségmegőrzés, immunvédelem, stresszkezelés, gyerekek támogatása. Mi más lehet ennyire komplex és nyújthat ennyire egyszerű megoldást a mindennapjainkban? Mai napig sem találtam párját. Igaz nem is kerestem.

Körülbelül fél évet használtuk már az olajakat, őszi és téli időszak is bele esett és Liza óvodai immunválaszai is.

Soha egyetlen egy éjszakát nem kellett azóta sem azért virrasztanunk, mert be van dugulva az orra vagy egyéb nyűgje van. Az R.C. volt az első számú kedvenc, amit az diffúzorba tettem levendulával és önmagában pedig kis V-6 olajjal hígítva pedig az arcüregére és a mellkasára kentem. Így lettek mély lélegzettel tarkított éjszakák még a leg eldugultabb mindennapok után is! 

Ki az az édesanya, aki egy kicsit se fél attól, hogy éjszaka fel kell kelnie, mert a gyerek nem kap rendesen levegőt?! Én egyébként is megvadulok az éjszakázásoktól.

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy folyton zsongott a fejünk és stresszeltünk a kifizetések miatt, az árukészlet feltöltése miatt. Közben Zoli is és én is fősulira jártunk, vizsgák, szóval ha nincs a Panaway, a Peppermint, akkor a kései tanulások és a koncentráció, a zsibongó fej kínozott volna megállíthatatlanul mindkettőnket. Mindezek mellett a katonaságnál és a munkahelyemen is helyt kellett állni és eleget tenni az elvárásoknak. Úgy tanultam, hogy a Stress Away olajat az ütőerekre (csukló, nyaki rész) kell kenni – csak ne érje nap, mert lime van benne és az fényérzékeny – így gyorsan megnyugszik az ember a copaiba, levendula, vanília, limet illatok kombinációjától. Azóta is egyik nagy kedvence mindannyiunknak. Annyit azért el kell mondjak, hogy nagyon erős és koncentrált illóolajakról beszélünk, kezdetben sokan „nem tudnak vele mit kezdeni”. Azonnal is képesek szinte az illatok érzelmeket kiváltani és ez rendjén is van. Ezért jó, hogy annyi féle diffúzorunk van. Ha valakinek túl koncentrált egy illat, érdemes akkor oda cseppenteni egy – két cseppet és úgy a légteret beteríteni vele. A házipatikához anno én a Drewdop diffúzort kaptam, de most már meg lehet venni Desert mist diffúzorral is.

Zolinak az egyik mumus olaj még talán a mai napig is a fahéj illat miatt a Thieves. Ízét és az illatát is csak a forralt borban szereti :D. A Copaiba olajat egész sokáig szerintem ki sem bonottam, pedig ha megtettem volna, akkor a téli estéken már az is hozzá segített volna minket ahhoz, hogy nyugiba menjünk aludni.

A házipaika összes olajáról ITT olvashatsz vagy ITT mert még nagyon értékes olajok vannak benne, mint az Orange, Purification, a Lemon és a DiGize, amit az emésztés, pocak olaja!!!!

De mi köze van a személyes történetünknek és a családi megtapasztalásnak a Young Living házpatikájához?

Fél év termékhasználat után, azt éreztem, hogy javul az életminőségünk! Elhatároztam, hogy ezt mindenkivel megosztom, aki egy kicsit is nyitott a minőségi életre, a természetes megoldásokra. Eljártam előadásokra. Talán csak néhányan voltunk akkor még, akik ismerték a YL-et. Részt vettem rendezvényeken, fesztiválokon. Tanultam könyvekből, előadásokból, felsővonalamtól, felismertem, hogy a gondolkodásmódom és a szemléletmód tud a legtöbbet lendíteni azon, hogy a bőséget már minden szinten megtapasztalhassuk.

Teljes tiszta szívemből és meggyőződéssel osztom meg másokkal is, mert tudom, hogy segítek az embereknek. Nem terméket adok el, hanem a lehetőséget, hogyan tudnak saját maguknak vásárolni 24% kedvezménnyel személyre szabottan 600 termékből azt, amire valóban szükségük van. Azok a tagok után pedig, akik az én ajánlásomra vásárolnak, a Young Living nekem bónuszt és/vagy jutalékot fizet ki. Így történt az, hogy mára már az családi kasszát egy olyan jövedelemmel egészítem ki, amit átörökíthetek a gyerekeimre is.

A férjem pedig, aki 10 éve valóra váltotta az álmaimat, mindenben támogat, ösztönöz, bízik bennem és társam abban is, hogy a vállalkozásomat mind magasabb szintre emeljem és kiteljesedhessek abban, amiben igazán jó vagyok!

Miben vagyok jó?

A Young Livingnek köszönhetően olyan megoldást kínálok a partnereimnek, amivel természetes módon érhetik el a vágyott testi-lelki-szellemi jóllétet. Vállalkozások, szolgáltatók (masszőr, szépségipar stb.) számára, akiknek a fókusza a wellness megoldásokon van és a kompromisszumok nélküli minőségen, kínálatukat szívesen bővítenék –  mindezekhez személyes tanácsadást nyújtok és egy folyamatosan bővülő és tökéletesedő oktatófelületet. Így válhat a partnereimből elégedett termékfelhasználó vagy eredményes üzletépítő is.  Esetleg a kettő egyben 😊. Itt semmi sem muszáj és semmi sem ciki!

Lehetsz pályakezdő vagy karrierváltó, akár édesanya is, akik gyerekvállalás után szívesebben indítana otthonról egy kockázatoktól és vállalhatatlan befektetésektől mentes vállalkozást. 20 hónapos a második kislányunk. Tudom, miről beszélek.

Itt mindösszesen a terméket kell megvedd magadnak, családodnak hogy legyen tapasztalatod a károsanyagoktól mentes termékekről. Azt pedig oszd meg a környezeteddel. A legjobb, ha fent említett házipatikába ruházol bele.

Ez is egy szakma, kell tanulni, kell rá időt szánni, kell vele foglalkozz és el kell engedned (vagy nem, de akkor majd segítünk) a Network Marketinggel kapcsolatos averzióidat. Cserébe szerintem is ez a jövő üzleti modellje. Az egészségre mindenkinek szüksége van és ha ezt jó céllal és jó háttérrel tesszük, akkor azok az emberek fognak találkozni, akik ezt megértik és igénylik.

Szent meggyőződésem, hogy az életszemlélet, amit az évek során a YLnek köszönhetően is elsajátítottunk, gazdagítja és hozzájárul ahhoz, hogy 10 év után elmondhassuk: NEKÜNK A LEGJOBB. Mi egymás bástyái vagyunk! Tisztelettel és elfogadó szeretettel fordulunk egymáshoz – még ha ez tőlem talán kicsit csöpögősen hangzik is. És baromira útálom, de elfogadom, mert van rá olajam :D, hogy a mai napot, az elmúlt napokat és még kettőt külön töltünk!

Hát ez a köze a házipatikának az Álomházassághoz 😊.

Oszd meg másokkal:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
balint huber zsuzsi young living uzlet wellness megoldasokkal illoolaj rolam 6
Bálint-Huber Zsuzsi vagyok, hivatásos katona férjem boldog felesége, 2 lány anyukája, Young Living tanácsadó. Azt szeretném, ha az élet könnyed oldalát minél többen megismernék és megmutatnák ezt másoknak is, mert így élni olyan jó.

Kategóriák:

Iratkozz fel, ha szeretnél értesülni a legújabb cikkekről: