2022-ben is rengeteg kaland vár ránk!
Bízzunk abban, hogy az élet mindazt megadja nekünk, amire szükségünk van.
Kedves Young Living tagunk és leendő Partnerünk!
Talán már hallottad, talán még nem.
2016-ban adtam le a legelső rendelésemet a Young Livingnél.
Evvel léptem az örök fejlődés útjára léptem.
Akkor még semmilyen magyar anyag nem állt a rendelkezésünkre. Mindent google fordítóval kerestem.
Csapat sem volt, csak éreztem, hogy valami igazán nagy és tiszta dolognak lehetek a részes, ami hajtott előre. Ahol olyan dolgok történhetnek, amit addig csak könyvekben olvastam. Sikertörténetek, megváltozott életek, utazások, önállósodás, célok, tervek, eredmények…..
Szerencsénkre hamar összefonódtak a szálak és egyre duzzadt a csoport Holzer Brigi felsővonalunk vezetésével, aki az üzleten túl igen komoly munkát és energiát fektet a személyiségfejlesztésbe és megtanít minket arra, hogy ez nélkül minden erőfeszítés keserves.
Ma már főállásban tevékenykedem a Young Living vállalkozásomban Silver rangú vezetőként. Korábban csak álmodtam róla, hogy rátalálok arra a lehetőségre, ami biztosítja a családunk számára a függetlenséget, minőségi kapcsolatokat és életet.
Az egyéni céljaim elérése mellett szenvedélyesen teszek naponta azért, hogy hozzám hasonlóan minden csoporttag (több, mint 400 taggal büszkélkedhet a csoportom) megtapasztalhassa azt a pozitív hozadékot, amit a Young Living termékek, az életmód és az üzlet is kínál.
Tudom, mert megtapasztaltam, hogy a legnagyobb ajándék az időm, a figyelmem és a megszerzett tudást átadása.
Úgy tartják, ha valakit megajándékozunk a saját időnkkel, ajándékozunk vele egy darabot az életünkből is, amely visszafordíthatatlan.
Mindegy, hogy:
- a Young Living illóolajokkal, az életstílussal, a nagyszerű termékpalettával szeretnél jobban megismerkedni
- a törzsvásárlói program lehetőségét szeretnéd maximálisan kihasználni
- vagy egy vállalkozást indítani esetleg magasabb szintre emelni, amit eddig elkezdtél
Minden nap, minden percben azért dolgozom és fejlődök, hogy ebben a legjobb kísérő lehessek!

Az alábbi záró gondolatokkal és Luise L. Hay szavaival kívánok olyan 2022-es évet Neked, amilyet elképzeltél körülményektől függetlenül, mert a körülményeken nem tudunk változtatni, de azon igen, hogyan viszonyulunk hozzájuk!
Akard mindig jobban, mint ahogy most van és légy hálás azért, amid most van!
Illatos minden jót, Bálint-Huber Zsuzsi
„Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes,
de azért mégis folyton változik.
Nincs kezdet és nincs vég,
csupán az anyag és a tudat állandó
egymásba fordulása.
Az élet nem áll meg, nem akad el, meg nem öregszik,
hisz minden pillanata teljes megújulás.
Egy vagyok azzal a Hatalommal,
mely létrehozott, és Tőle kaptam erőmet,
mellyel alakíthatom körülményeimet.
Boldog vagyok, mert tudom, hogy elmémet
bármire használhatom, egyedüli irányítóként.
Az élet minden pillanata egy új kezdet,
amint a régitől távolodunk.
Ez a pillanat új kezdet számomra itt és most.
Világomban minden rendben van.”
Luise L. Hay